Folytatódjon a krankológiai utazás, és maradjunk abban az időszakban, ahol két hónapja jártunk. 1995-ből átugrunk valahová 1997 környékére, amikor született több zaklatott írás. Az egyik különösen az. Nem tartottam jónak, nem tudtam, mit üzen, de valahogy mégis mindig bennem volt, bennem maradt, elkísért, majd 2004-ben egyszer csak ráébredtem, mitől volt ez fontos. Előkerült, elkezdtem olvasni, és az első versszak végén döbbentem ültem, három évvel a new yorki terrortámadás után: mi ez, jövőlátás? Véletlenek összjátéka vagy jel a túlontúl létezőre? Ki fog ez derülni valaha?

Visszaemlékezésünk mai részében helyben maradunk, az évszám ismét 1995, a helyszín Debrecen, a szerző zaklatott, az írásban pedig még fellelhető a Morrison-féle képek. A rendhagyó kritikák után egy rendhagyó sablon következik.

Hátradől, kapaszkodik! Visszautazik 1995-be, Debrecenbe, panellakásba, egy kiégett időszakba, felperzselt neuronerdőbe, fülében punkzene szól, fröcsögő nyállal énekli pogózva:

2007 végén vagyunk, egy Pozsonyi úti kis kávézóban ül két ember egy estén. Az egyik valamilyen Gusztáv, a másik Peter Ogi, szívják a cigarettákat, szürcsölik a kávét, az utcán szikrázó hideget vág a szél. Öngyújtó sercen, újabb cigaretta gyullad, a két férfi, ahogy szokta, keresi a témát. Az alacsonyabb, köpcös szereti inkább csak hallgatni a másikat, a bólogató fejű expunkot, csak néha kérdez, hogy irányítsa a beszélgetést. Az idősebbik pedig lassan bemelegszik, egyre jobban pörög a fantázia, gördülékenyebbek a mondatok, húsz perc se kell, és már irodalmi stílusban fogalmaz a bölcsebbik, akit a fiatalabb egyik tanítójának tart. Szó esik sok mindenről, életről, halálról, útkeresésről és annak értelmetlenségéről, sorsról, európai emberről, hitről és hitetlenségről, és egyszer csak egy mellékszálon szóba kerül a világot és poklot megjárt zenész, aki néhány évvel korábban élet és halál között lebegve idejét jobb híján gondolkozással töltötte, és mesél arról, hogy milyen volt és milyen lett a viszonya a lányával, aki, ahányszor csak látom, mindig csillogó szemekkel néz fel az apjára. Vénülő kezével hevesen gesztikulál, nagy köröket ír le a füst, magába néz, és elmeséli, milyen rossz apa volt, és elmondja azt is, hogy milyen apává igyekszik válni. Innen üzenem, Péter, a lányod szemében látom, hogy sikerült. Sok-sok további csillogást kívánva pedig most a tisztelt publikum is olvashatja azt a verset, ami ennek a beszélgetésnek, a beszélgetés ezen részének hatására tükröződött Ogiból néhány nappal később, és amiből egy dal is született.

Aktuálpolitika a javából. Vágy, az örökös égetés, az el nem érhetés, a szélforgó most erre céloz.

Az 1984 hangulatában úszik a mára választott írás is, ami a lázadás hiábavalóságának tudatát próbálja meg leírni.

Időnként előbukkan az írásokban a jin és jang, a taijitu, az univerzalizmus, a minden egy, az egyensúlyozás és ellenpontozás, az egymást kiegészítés gondolatisága, ami szerint mindenben benne van az ellentéte is, ami szerint az egyensúlyba összegződő hullámzás az örök igazság, az egyetlen alaptétel. Erről szól ez a 2004-ben leírt üzenet is.

Véletlenül találtam rá egy majdnem elfeledett haikura a minap, és ha legutóbb azt ígértem, hogy Pszichedellia és Skizisztán környékén fogunk időzni egy darabig – amit nem úgy értettem én, hogy másfél hónapig nem lesz újabb múltidézés, de így alakult –, akkor tartva magam szavamhoz, elő is veszem ezt az írást. Pszichedellia a folyosó, ahol valami szemet bántón villog és fület bántón berreg, a csempék mocskossárgák, a padló hypószagú, és a képet a távolban egy vaskeretes ajtó zárja. Skizisztán a tudat egybenmaradásának kísérlete a folyosón, a fogódzókeresés, a megszületett gyermek forgása a hideg vízben, a levegőkapkodás.

Ma hosszabb időre Pszichedellia és Skizisztán határvidékére utazunk, Szekatúrába, ahol áthaladunk néhány megállón. Az első még nem is Belső-Szekatúrában van, csak a peremvidéken (Frusztrátót) – ezekből az évekből, az 1996 és 2000 közötti évekből A széllel kezdődik egy egészen konzisztens és tiszta írásnak számít.

Egy téli nap emléke a vers, a vers emléke egy nyár, a nyáré a tavasz, melankolikus megmozdulás 2004 végéről.