Ratkó Józseffel nem először találkozhat itt az utazó, de egy fontos együttes, a Kormorán először bukkan fel. Koltay Gergely az a rockzenész (azon rockzenészek egyike), akinek a dalai mögött sokszor nem rock-and-roll-költészet, hanem igazi, irodalmi értékű alkotások, valódi versek állnak. Ütnek. Itt és most az Egy ágyon, egy kenyéren Ratkótól (amit Dinnyés József is megzenésített, sőt, talán azt dolgozta fel a Kormorán) és a Csillagok, csillagok Koltay tollából. Szó bennszakad, hang fennakad…

A földre szállt egy véres angyal, pirosmadár jön, tűnik el, kerek a szőlő levele, kilóg egy sárga fez, alatta Joe Alvarez, nővérem Emese anyámmal a zongorához ült, előre és hátra ringott Isten karján az idő, az utca lejtett, fekete árnyék, követett a halál, és kicsit fél a játszótér, de bukok a sérült, skizoid nőkre, tűz van babám. Másik János Takano Kaorival a zongoránál harmonikázott és gitározott már megint, már megint úgy, ahogy mindig szokott: varázslatosan. Utána pedig esett az eső, csodálatosan. Visszaadni nem lehet, de kitapintható valami abból, ahogy a Pirosmadarat játssza egy könyvbemutatón.

Nem olyan rég, sajnos csak nem olyan rég találtunk egymásra Cohen és én. Sok dala mászkált ugyan a fülemben évek óta, de a közelmúltban éreztem rá erre a mélabús hangra, erre a Másik János- és Peter Ogi-féle búgásra, ami (szomorúságában is) olyan, mint a macskák dorombolása, mély, gyógyító, bölcs és nyugodt rezgés, a dúrok elmondhatatlan szépsége. És talán a legszebb a Hunter’s Lullaby.

„Jó, hogy ennek is vége van.” Átkozott év, méghogy hét szűk esztendő után fényrenyíló kapuk, méghogy felemelkedés. A lejjebb éve voltál, te 2008, viszed a prímet, te tolvaj cigány, elloptál szinte mindent, amit lehetett, erigyj hát, vidd, szaladj! Kifolyt kezeim közül a világ, amihez hozzáértem, összetört vagy semmivé lett, bajt és átkot hoztam mindenre és mindenkire, te gyűlölt év. Szebb szót nem érdemelsz: ideje, hogy eltakarodj!

Ha fel kell sorolnom a kedvenc zenekaraimat (utálatos meló), szinte mindig kimarad a PUF, pedig a meghatározók közé tartozik. Szeretem Lecsó dalszövegeit, tetszik ez a partizános-háborús-halálos motívum, ami elég gyakran felbukkan. Megkockáztatnám ismét, hogy irodalmi értéke van némelyik dalnak. Ilyen a Ha jön az álom is. És hogy ne csak olvasni kelljen, a dalszöveg alatt egy először szinte gyűlölt, később másik nagy kedvencemmé vált szám, a Hajsza látható-hallható: az első felvétel az eredeti videoklip, a második egy élő felvétel, amiből kiderül, hogy a Hajsza sokkal szebb mélyebb hangon, és hogy megy hozzá a Nem szerettelek is.

Megint hív magához ez a dal, hallanom kell, látnom kell, játszanom kell. Vannak olyan kritikus dalok, amik mindenféle tudományos módszernél pontosabban tudják kimutatni, hogy élő vagy halott-e az, aki hallja. Akit még megérint, az még él, akit már nem, az már nem. Ez pont ilyen, Cave nyers mély hangjával, Kylie Minogue hasításával, P.J. Harvey és Shane MacGowan dörmögésével, ezzel a nyugtot adó ringatással. Így kéne meghalni, ezt hallgatva, majd egyszer. Most lefordítottam magyarra is.

Másik Jánosnak aktív időszak ez, mert kicsivel az Európa Kiadó koncertek után, szeptember 15-én egyszálgitáros estje lesz a Gödörben az Én meg az ének előadássorozat keretében a búshangú Peter Ogival közösen. A műsor két felét néhány közösen játszott dal köti majd össze, egyébként tényleg mindketten egy-egy szál gitáron fognak játszani.

Addig sem kell azonban minden jót nélkülözni, mert szeptember 1-jén pedig a Hiperkarmás Bérczesi Róbert lép fel ugyanezen sorozatban.

Ismét egy kis rock-and-roll-költészet következik, annak is a színe-javából kibogarászva a Kimnowak Gyémánt című dalát. Amikor elkezdték játszani a tévék, még nem igazán szerettem, aztán végül mégiscsak feledhetetlenné vált, amiket időnként meg kell hallgatni.

Találkozni: megtalálni, felismerni, utolérni. Hol vagy? Ki vagy? Hányismeretlenes egyenlet megoldása két fél találkozása és eggyéolvadása? Fel kell ismerned őt, és neki is fel kell ismernie téged egy alkalmas helyen és alkalmas időben. Legalább négy ismeretlen, plusz az ötödik ő maga, a Még Ismeretlen. Erre a tudomány már nem tud megoldóformulát. De megoldható?

Van megoldása, az biztos, de vajon garantálja-e valaki vagy valami, hogy minden léleknek megadatik az esély minden életében, hogy megoldja a saját egyenletét? Az egyetlen lehetőséged a próbálkozás, amihez kitartás, a kitartáshoz erő kell, ezt pedig hitből tudod meríteni. Ha hiszed, akkor esélyed van rá. De ha görcsösen keresed, nem találod meg. Néha az egyenletek kibogozódnak maguktól. Nem buta a népi bölcsesség, van, hogy a fától nem látszik az erdő. Lehet, hogy a megoldás nem egy végtelen tizedestört koszinusz mögött és gyökjel alatt, aminek a számjegyeit keresed bőszen, hanem az 1. Néha a nagy problémák megoldása 1-szerű. Csak nyisd ki a szemed. Tanulj meg látni. Próbáld meg a világot a hatodik és hetedik és ki tudja, hányadik érzékeiddel érezni. Érezd a rezgését. Ismerd meg a saját dallamodat, és tanuld meg meghallani mások zenéjét (az enyém Rahmanyinov 3. zongorahangversenyéből az Allegro ma non tanto témája), és akkor megtalálhatod a tiéddel harmonizáló dallamot. És addig is sok érdekes zenét hallasz majd. Találkoznak, akiknek találkozniuk kell.

És mi történik addig? Elbotlasz, felkelsz, továbbmégy, elesel. Nyersz, veszítesz és elveszítesz. Elveszítesz rengeteg fontos apró és nagy dolgot, régi szokásokat, hiteket, kihalnak vágyak, lehullnak leplek. Nincs már kedved ahhoz, amit régen annyira szerettél, összement a világ, kitágult a világ; hideg lett, meleg lett; kicsi lett, nagy lett; sós, édes, keserű; száraz vagy nyirkos. Nem az igazi már valami. Nincs erőd hozzá. Ráemlékeztet, hozzáköt, visszafog, letaglóz, elhagyod.

Én is sajnálom, hogy múlnak így el dolgok, amiket szerettem. Volt, hogy lehangoltam és eltettem a gitáromat évekre, nem írtam évekig, és minden más behatástól és impressziótól igyekeztem elzárni magam.

Mi lesz hát veled? Egyszer valaki észre fogja venni, hogy a házad nem lakatlan, él bent, a sötét függönyök és bereteszelt ajtól mögött valaki, aki nem mer kijönni a fényre. És egyszer majd újra résnyire nyitod az ajtót, aztán be is csukod hirtelen, mert bánt majd a fény, de utána megint kikukkantasz, már egy picit hosszabb időre, és később majd kitárod egy percre az ajtót, megérzed a levegő illatát is, a szabadságét is, és örömmel engedsz be valakit esténként, reggel pedig te is kimégy vele a világba. Aztán egyszer csak lehet, hogy történik megint valami, amitől begubózol egy újabb elsötétített, hermetikusan lezárt házba. És kezdődik minden újra. Mindenben jelen van a körforgás, ami nem jó, nem is rossz, hanem adottság. Nem attól kell rettegni, hogy mikor kezdődik újra, hanem arra kell figyelni, hogy amikor nyitva az ajtó, akkor élj; amikor szabad lehetsz, éld meg a szabadságot; amikor szerelmes lehetsz, légy őrülten szerelmes, bolondulj bele, szaggasd szét magad, mert szép, így szép, csak így szép, és ha sikerül átélned és megélned, arra fogsz gondolni: a szentségit, ez megéri az árát. Ez igen. Ez élet. Ez az élet. Találkoznak és elválnak, akiknek találkozni kell.