Életrajz
(1. rész)
(Egy távoli galaxisban)
Amikor százhetvenezerkettőszáznégy fényévre voltak szüleim a Klopex-711 Alfa bolygótól, a brexinek kilőtték az űrhajót. Szüleim kézenfogva szorongtak az űrhajón, vajon milyen bolygó lesz, vajon jobb lesz-e ott az élet, és főleg, hogy a natrix-lukonok pregnentálnak-e a kilencedik évszak környékén. Woppretix 44 Kapitány Uram fénysebességre kapcsolt, az út már megmásíthatatlan volt. Anyám hasában már én is éreztem a lebegést, ahogy minden, de minden fény egy pillanatra megcsillant a szeretett magzatvízben, és ahogy dimenziók nyíltak előttem. Magzatként is éreztem az idősíkok találkozásának csodáját, azt a megmagyarázhatatlan élményt, amikor terek hajlanak össze, mintegy összedugván fejüket, hogy na most akkor merre is nyúljunk, merre is hajoljunk, hogy a vén Világegyetem rendje örökre megmaradjon.
És történt ekkor, hogy Woppretix 44 Kapitány Uram arcára riadalom pattant, mint bolha a házileppencsek ikerfején, de még mielőtt Woppretix 44 Kapitány Uram érzékelte volna arcán a döbbenetet, az egyik elhajlott tér dereka megreccsent, majd néhány pillanatig tartó lumbágótól jajgatott. És a Yebopper márkájú időtálló űrhajó kiesett arra a néhány pillanatra a térből, egyenest bele az Entrópia Fiainak kerti medencéjébe, és azok a fiak persze éppen lábbal pocsoltak abban a poshadt nyáresti vízben, és hogy-hogynem, kilökődtem anyám testéből.
A csillagközi szél fújta magzatvizes testem, és kavarogtam rendületlen a meghajlott terek közt, mígnem egyikük megsajnált, és körülölelt. Féltem előtte, de a végtelen nagy csend megnyugtatott, és ezer és millió csillagot láttam ragyogni, és kinyújtottam feléjük kisded-kezem. A vén tér, aki magába fogadott, annyit morgott csak, „Ne, fiam”, majd göcsörtös ujjával óvatosan arréb peckelt, egyenesen a Föld nevű bolygóra. Becsapódásom helye Magyarország, és mit ad Fleubené-Takyy-Opoplon, a mi istenünk, épp egy földi anya halott magzatában találtam testet, és ébresztettem fel azt a magzattestet, melyben végül napvilágot láttam. E naprendszerben.
Ahol néha jó, de én mégis keresem igazi hazám, a Klopex-711 Alfa bolygót, ahová talán eljutottak drága igazi szüleim, s szeretnék csillagapámmal leülni egy pohár ókepadent társaságában az öreg loyuja-bokrok tövébe, ahová beszűrődnek még a kettős nap paralell sugarai, és csak csendben hallgatni, mint hazatért háborús foglyok, és azt érezni: otthon lenni jó.
(Budapest, 2003. június 26.)