Szergej Jeszenyint a Kaláka előadásában és főként Rab Zsuzsa fordításában ismertem meg. Orosztudás híján nem tudom eldönteni, hogy hármójuk közül ki volt a zseni, Jeszenyin-e, akit nem tudok eredetiben olvasni, a Kaláka-e, akik a csodálatos zenét megkompontálták a versekre, vagy Rab Zsuzsa (és a többi fordító), aki ilyen gyönyörű fordításokat kreált. Alighanem mindhárom.
Ha Kierkegaardról úgy érzem, egy kicsit ő is vagyok, akkor Jeszenyinről is azt érzem: egy kicsit ő is vagyok. Natívan festődnek belém az orosz sztyeppe képei, mintha mindig is ezek a festmények lettek volna a falaimon, a ki nem mondott színek, a fel nem hangzó zajok, a szerelembehalás örök keresztje, az önirónia. Kevés költőt szeretek úgy, mint őt, aki szintén arra a sorsra ítéltetett, hogy két végén égetve a gyertyát, mindent néhány év alatt adjon ki magából, hogy aztán a saját vérével írt versében elbúcsúzzon. Ez volt az ő kereszthalála.
A sok fontos és szép vers közül is gyakran kiemelkedik számomra az Elviháncolt a tavaszi zápor.
Szergej Jeszenyin:
Elviháncolt a tavaszi zápor
(Rab Zsuzsa fordítása)
Elviháncolt a tavaszi zápor,
kék az ég megint.
Meguntalak istenigazából,
Szergej Jeszenyin!
Unalom! Nagy, láthatatlan szárnyak
a fejed felett.
Dalaiddal porló dédapádat
föl nem keltheted.
Szavak, igék sorvasztják el áldott
esztendőidet.
Papír nyeli el sok fényes álmod,
ásatag kötet.
Valaki, lustán kutatva verset,
néha ráakad:
tetszik kéklő tájad, piros ested –
nem kellesz magad.
Gyönyörködnek Blokban és Brjuszovban,
s másban néhanap.
De a perc, az éppen úgy kilobban,
épp úgy kél a nap.
Nem másít a föld arcán az ének,
lombot se szakit.
Megfeszítve jajgatnak a szélnek
ékes szavaid.
Nem tud már a süket ég megszánni,
Pilátus kiad...
Éli, Éli, lama sabaktáni!
Hagyd bukni fiad!
És ha már említettem, és hogy ne csak szavak és fordítások, de Kaláka-zene is legyen ebben a kis csatlakozásra váró néhány percben, íme a saját vérével írt búcsúverse a Kalákától:
Szergej Jeszenyin:
Ég veled, barátom
(Rab Zsuzsa fordítása)
Ég veled, barátom, isten áldjon,
elviszem szívemben képedet.
Kiszabatott: el kell tőled válnom,
egyszer még találkozom veled.
Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.
Ne horgaszd a fejedet, hiszen
nem új dolog meghalni a Földön,
és nem újabb, persze, élni sem.